Romantika

A romantika a XIX. század meghatározó művészeti irányzata és stílusa, sőt egyben világszemlélete és életérzése is. Középpontjában a szabadságeszme, a teljesség iránti vágy és az egyén önkifejezése, önérvényesítése áll.>> Tovább


Időrend

Művészeti irányzatok időrendben

Művészeti irányzatok időrendben
A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELE ÉS A SZÁZADFORDULÓ A MŰVÉSZETBEN Romantika 1830 1840 1850 1860 1870 1880 1890 1900 ...

—————


ROMANTIKA ÉS REALIZMUS

 

Mi a realizmus? A XIX. századi irodalomnak az a jellegzetessége, hogy a romantikus álomvilággal szemben a valóság ábrázolására teszi a hangsúlyt. Legjelentősebb megjelenési területe a regény. Bizonyos tekintetben tehát a romantika ellentéteként is felfoghatjuk. Míg a romantika menekül a valóság elől, addig a realizmus annak ábrázolására törekszik. Míg a romantika a szenvedélyek hangján szólal meg, a realizmus szenvtelen. Míg a romantika a világgal szembenálló egyéniséget, a zsenit ábrázolja, a relaizmus típusokat fest.

 

A romantikus és realista látásmódot viszonylag könnyedén szembe lehet egymással állítani, de a romantikus és realista stílusirányzatot nem. A stílusirányzatoknak ugyanis az a sajátosságuk, hogy bennük egy stílus érvényesül. Egy stílus, amit fellelünk, észreveszünk olvasmányainkban, amit könnyen beazonosítunk. Észrevesszük, ha barokkosan zsúfolt, rokokósan giccses , romantikusan patetikus egy beszédmód, de a realista stílust maximum arról tudnánk felismerni, hogy nem felismerhető. Ilyen alapokon egy műről meg tudjuk állapítani, hogy barokk, klasszicista vagy romantikus, de azt nem, hogy realista. A realizmust tehát csak óvatosan tekintsük stílusirányzatnak. Jobb, ha látásmódként értelmezzük.

 

Mi hát akkor a realizmus? Egy látásmód, ami megjelenik a XIX. században. Talán a leglényegesebb vonása az alapos megfigyelés, a pontosságra törekvés. Ez a látásmód tudomásul veszi a valóságot, az ember társadalmi meghatározottságát. Tehát azt a tényt, hogy a világból kitörni nem lehet, ezer módon vagyunk meghatározottak. Az embernek a társadalomban a helye, így az élet folytonos küzdelem a kint és a bent között, a személyiség szabadsága és meghatározottsága között. Az ember belső természetét gyakran kiábrándító józansággal, a romantikus túlzásokat nem tűrően ábrázolja.

 

A XIX. századi regény jellegzetességeit az európai romantika c. fejezetben vizsgálhatjuk nmeg közelebbről