Ecloga

Ecloga

Vergilius: IX. ecloga

 

LYCIDÁS

Moeris, ugyan hova mész? ez a városi út, oda tartasz?


MOERIS

Ó Lycidás, hogy ily élet vár még ránk, sose hittem,
Egy jöttment, kicsi földünket bitorolni, beállít
S így szól: "Mind az enyém; takarodjatok, egykori gazdák!"
Hát búsan, megtörve - a Sors feldúl, ime, mindent -
Pár gödölyét neki vinnék most (hogy akadna a torkán!).


LYCIDÁS

Márpedig úgy tudtam, honnét lankadva lehajlik
S kezd derekával lágy lejtőbe lapulni a hegylánc,
Onnan, a villám-vert sudarú vén bükkig, a vízig,
Verseivel szántóitokat megvédte Menalcás.


MOERIS

Hallhattad, hire járt; de hiába, a vers, a mi versünk,
Mars dárdái előtt, Lycidás, épp oly tehetetlen,
Mint cháóni galamb, amidőn, mondják, a sas űzi.
Hisz, ha az odvas tölgy tetején nem jelzi a baljós
Varju: vitánkat, amely kiujult, berekesszem akárhogy,
Moerisodat, de Menalcást sem látod soha többé.


LYCIDÁS

Ó, ki tudott vetemedni ilyen vétekre? Menalcás,
Hát veszitettük volna veled versed vigaszát is?
Nimfákról ki dalolna? ki bűvölné teli földünk
Tarka virággal? zöld árnnyal ki a kútfejet akkor?
S dalt ki szerezne olyant, aminőt minap épp a te szádról
Lestem el én titkon, mikor űzted aránk, Amaryllist?
"Títyrus óvd (kis utam van), amíg hazatérek, a nyájat,
S adj nekik inni, ha már a hasuk tele, Títyrus, ámde:
Hajtva, bakomra vigyázz, valahogy szarvára ne kapjon!"


MOERIS

Hát töredék dala még, amelyet Várusnak ajánlott:
"Ó Várus, ha nekünk fölsüt még Mantua napja -
Mantua, jaj, mezeid minek érik az árva Cremónát! -,
Égig emelnék éneklő hattyúk hired akkor."


LYCIDÁS

S néked a cyrnusi fenyveket egy méhed se keresse,
Teljék inkább tőgye herén füvelő tehenednek,
Ámde, ha mit tudsz, kezdd! Mivel engemet is dalosukká
Kentek a píeridák, és van pár versem: a pásztor
Látnokot, azt lát már bennem; no, hiszem sohanapján.
Hisz Variushoz, Cinnához méltót sose zengtem,
Csak, liba, gágogok én a dalos hattyúk csapatában.


MOERIS

Mint magam is, Lycidás; csendben töprenkedem éppen,
Vajjon idézzem-e föl? mert nem hitvány az a verse.
"Ó Galatéa, jövel; mire jó enyelegned a vízben?
Itt rózsáll a tavasz, fakadoznak ezernyi virágok
Már a folyam fövenyén, a fehér nyárfák meg a kúszó
Vadszőlők, ime, barlangunk árnyékba borítják:
Hát jövel és engedd, csak verje a bősz hab a partot."


LYCIDÁS

S az - hogyan is van - amit derüs este magad dudorásztál?
Hallottam, de csupán ütemét ha tudom, nem a verset.


MOERIS

"Mért lesed, ó Daphnis, keltét öreg égi jeleknek?
Ím, a diónai Caesarnak csillagzata feltűnt,
Csillag, amelytől majd a vetés maggal teli duzzad,
És a verőfényes hegyeken szinesednek a szőlők.
Daphnisom, olts körtét; gyereked szüretelje gyümölcsét."
Ám az idő mindent elemészt, elménket is; ifjan,
Jól emlékszem, a dal naphosszat ömölt ajakamról:
Most alig egypárat ha tudok; jaj, Moeris, a hangod,
Elhagy az is; Moerist megpillantotta a farkas.
Még jó, hogy dalait felidézi gyakorta Menalcás.


LYCIDÁS

Mit késlelteted élvezetem színlelt ürügyekkel?
Nézd, az egész nyugvó folyamág, minden körülötted
Rád figyel itt, a szelek szűnnek szűkölve sziszegni.
S féluton állunk már, mivel, ím, kezd feltünedezni
Sírja Biánornak: hát itt, ahol éppen a sűrübb
Lombokon irt a paraszt, fogjunk, ó Moeris, a dalba;
Tedd le gidáidat itt, hiszen úgyis elérjük a várost.
Vagy ha netán aggódsz, hogy esőt hoz előbb ez az este,
Induljunk, de dalolva: utunk rövidíti az ének;
S én, csak dalra derülj, cipelem tehelyetted a terhet.


MOERIS

Csend, ne csevegjünk már, térjünk a dologra, fiacskám,
Majd ha megérkezik ő, verset jobb kedvvel idézünk.

 

Radnóti: I. ecloga

 

Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,
                     tam multae scelerum facies;...

                              Vergilius

PÁSZTOR

Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

KÖLTŐ

Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

PÁSZTOR

Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, -
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?

KÖLTŐ

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.

PÁSZTOR

Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt,
s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;
asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut
s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és
annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?

KÖLTŐ

Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.

PÁSZTOR

Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még!
Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő
így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?

KÖLTŐ

Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva
tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának.
Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.

PÁSZTOR

Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?
Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?

KÖLTŐ

Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt?
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.
Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre,
s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,
mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.

1938