Ecloga

Vergilius: IX. ecloga

LYCIDÁS

Moeris, ugyan hova mész? ez a városi út, oda tartasz?

MOERIS

Ó Lycidás, hogy ily élet vár még ránk, sose hittem,
Egy jöttment, kicsi földünket bitorolni, beállít
S így szól: "Mind az enyém; takarodjatok, egykori gazdák!"
Hát búsan, megtörve - a Sors feldúl, ime, mindent -
Pár gödölyét neki vinnék most (hogy akadna a torkán!).

LYCIDÁS

Márpedig úgy tudtam, honnét lankadva lehajlik
S kezd derekával lágy lejtőbe lapulni a hegylánc,
Onnan, a villám-vert sudarú vén bükkig, a vízig,
Verseivel szántóitokat megvédte Menalcás.

MOERIS

Hallhattad, hire járt; de hiába, a vers, a mi versünk,
Mars dárdái előtt, Lycidás, épp oly tehetetlen,
Mint cháóni galamb, amidőn, mondják, a sas űzi.
Hisz, ha az odvas tölgy tetején nem jelzi a baljós
Varju: vitánkat, amely kiujult, berekesszem akárhogy,
Moerisodat, de Menalcást sem látod soha többé.

LYCIDÁS

Ó, ki tudott vetemedni ilyen vétekre? Menalcás,
Hát veszitettük volna veled versed vigaszát is?
Nimfákról ki dalolna? ki bűvölné teli földünk
Tarka virággal? zöld árnnyal ki a kútfejet akkor?
S dalt ki szerezne olyant, aminőt minap épp a te szádról
Lestem el én titkon, mikor űzted aránk, Amaryllist?
"Títyrus óvd (kis utam van), amíg hazatérek, a nyájat,
S adj nekik inni, ha már a hasuk tele, Títyrus, ámde:
Hajtva, bakomra vigyázz, valahogy szarvára ne kapjon!"

MOERIS

Hát töredék dala még, amelyet Várusnak ajánlott:
"Ó Várus, ha nekünk fölsüt még Mantua napja -
Mantua, jaj, mezeid minek érik az árva Cremónát! -,
Égig emelnék éneklő hattyúk hired akkor."

LYCIDÁS

S néked a cyrnusi fenyveket egy méhed se keresse,
Teljék inkább tőgye herén füvelő tehenednek,
Ámde, ha mit tudsz, kezdd! Mivel engemet is dalosukká
Kentek a píeridák, és van pár versem: a pásztor
Látnokot, azt lát már bennem; no, hiszem sohanapján.
Hisz Variushoz, Cinnához méltót sose zengtem,
Csak, liba, gágogok én a dalos hattyúk csapatában.

MOERIS

Mint magam is, Lycidás; csendben töprenkedem éppen,
Vajjon idézzem-e föl? mert nem hitvány az a verse.
"Ó Galatéa, jövel; mire jó enyelegned a vízben?
Itt rózsáll a tavasz, fakadoznak ezernyi virágok
Már a folyam fövenyén, a fehér nyárfák meg a kúszó
Vadszőlők, ime, barlangunk árnyékba borítják:
Hát jövel és engedd, csak verje a bősz hab a partot."

LYCIDÁS

S az - hogyan is van - amit derüs este magad dudorásztál?
Hallottam, de csupán ütemét ha tudom, nem a verset.

MOERIS

"Mért lesed, ó Daphnis, keltét öreg égi jeleknek?
Ím, a diónai Caesarnak csillagzata feltűnt,
Csillag, amelytől majd a vetés maggal teli duzzad,
És a verőfényes hegyeken szinesednek a szőlők.
Daphnisom, olts körtét; gyereked szüretelje gyümölcsét."
Ám az idő mindent elemészt, elménket is; ifjan,
Jól emlékszem, a dal naphosszat ömölt ajakamról:
Most alig egypárat ha tudok; jaj, Moeris, a hangod,
Elhagy az is; Moerist megpillantotta a farkas.
Még jó, hogy dalait felidézi gyakorta Menalcás.

LYCIDÁS

Mit késlelteted élvezetem színlelt ürügyekkel?
Nézd, az egész nyugvó folyamág, minden körülötted
Rád figyel itt, a szelek szűnnek szűkölve sziszegni.
S féluton állunk már, mivel, ím, kezd feltünedezni
Sírja Biánornak: hát itt, ahol éppen a sűrübb
Lombokon irt a paraszt, fogjunk, ó Moeris, a dalba;
Tedd le gidáidat itt, hiszen úgyis elérjük a várost.
Vagy ha netán aggódsz, hogy esőt hoz előbb ez az este,
Induljunk, de dalolva: utunk rövidíti az ének;
S én, csak dalra derülj, cipelem tehelyetted a terhet.

MOERIS

Csend, ne csevegjünk már, térjünk a dologra, fiacskám,
Majd ha megérkezik ő, verset jobb kedvvel idézünk.

Radnóti: I. ecloga

Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem,
                     tam multae scelerum facies;...

                              Vergilius