Műnemek

2012.09.11 06:06

 

versben

prózában

líra

A semmi ágán ül szivem

Kis teste hangtalan vacog

Köréje gyűlnek szeliden

S nézik, nézik a csillagok.

 

 

Harangok, harangok – ajkukhoz féreg nem érhet. Harangokat nem lehet megfertőzni. Agyvérzés foltjaival nem remegnek. Szívgörcs nem öli meg őket. Alvó csillagok s baglyok alatt szólnak a harangok, bongnak, rengve csikorognak tengelyükön.

 

 

 

dráma

Kurrah Mit kerestél?

Berreh Mit találtál?

Kurrah Ürgecombot.

Berreh Sárcsa-lábot.

Kurrah Rosz ebéd.

Berreh Szegény ebéd.

Kurrah Vissza, vissza, vissza még.

Berreh Jobbra én, te balra mégy.

 

 

ŐRNAGY Persze, úgy gondolom, hogy ezt nem szabad uniformizálni. Minden nemzet más színű és más formájú dobozokat csinálhatna. A hollandusok olyan gömbölyűt, amilyen a sajtjuk. A franciák olyant, ami muzsikálni tud. Még az oroszoknak is, ha már legyőztük őket, szabad lenne dobozokat csinálniuk. Persze, csak kicsiket, mint a gyufásskatulya.ÁGIKA Jaj, ha én azt megérhetném!

ŐRNAGY Ez nem lesz hamar. De ha sikerül, ha győz ez az eszme, akkor az egész emberiség áldani fogja a nevünket.

ÁGIKA Őrnagy úr! Kedves őrnagy úr! Tessék megengedni, hogy kezet csókoljak a kedves őrnagy úrnak!

ŐRNAGY Azt nem engedhetem!

 

epika

 

 

A nap akkor már a földet érintette,

Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte;

Nem tudja, hol lehet annak másik fele:

Tolvaj-e vagy farkas, ami elment vele?

 

Akárhová lett az, csakhogy már odavan;

Búsulás, keresés, minden haszontalan.

Most hát mihez fogjon? nekiszánva magát,

Hazafelé hajtja a megmaradt falkát.

 

„Majd lesz neked Jancsi… no hiszen lesz neked!”

Szomorún kullogva gondolta ezeket,

„Gazduramnak ugyis rossz a csillagzatja,

Hát még… de legyen meg isten akaratja.”

 

Ma azonban, éppen mikor odaértem, kinyílt a ház kapuja, és egy kisfiú lépett ki rajta. Vékony, szemüveges, szőke kisfiú. Egyenesen rám nézett, mintha engem várna, aztán riadtan körülkémlelt, hátha meglátja valaki. Nem járt arra senki. A kisfiú rám hunyorított, és intett:

– Gyere.

Nem ellenkeztem, tudtam, hogy nagyon fontos dolog–ról van szó, és utána indultam.

A kapu mögött kavicsos út ágazott ketté, az egyik ág szürke kőlépcsőhöz vezetett, melyen a házba lehetett bejutni, a másik pedig a haragoszöld, elvadult kertbe vitt. Középen hatalmas gesztenyefa trónolt.

A kertbe mentünk. Lábujjhegyen, hogy ne csiko–rogjon a kavics. A kisfiú időnként hátrafordult, rám nézett, és a szája elé tette az ujját:

– Pszt!

 

 

 

—————

Vissza