A kamasz reneszánsz

 

Ti letűnt kori, poros, kopott könyvek,

Kiket titkos, sötét kamrákba zárva

Dugták el őseink tudásotokat,

Mi most felderítjük, mikről meséltek.

 

Itt élünk eme rejtélyes világban,

Tele csodával, megannyi rejtéllyel,

Eljött az ideje, fedjük fel mindet,

És a tudás lángja újra fellobban.

 

Ember vagyok, mert én arra születtem,

Hogy életemet magam kovácsoljam,

S letaszítsam azt, ki ott áll felettem.

 

Szabad vagyok, és leszek holtomiglan,

Noha lehet, mind vétek, mit cselekszem,

De én azt teszem, mihez kedvem szottyan.

 

                 (Tomcsányi Gergely 9/P)


Egy Boccaccio-novella

 


Szabolcs glogja


M. Lilláé