Taoizmus

Lao Ce: Tao te king - Weöres fordítása

Weöres: A teljesség felé

A kötetnek öt fejezete van (A forrás, A kard, A fészek, A szárny, A kristály), s minden fejezet csaknem aforizmatikusan tömör, rövid fejtegetésekből áll. Vajda Endre azt írta a könyvről, hogy "afféle Vade Mecum, a régi szkolisták és misztikusok hasonló közhasznú írásaira emlékeztet, megszívlelendő igazságok parainézis-szerű gyűjteménye" (VAJDA, 1946, 278), s külsőleg csakugyan rokonságot tart régebbi korok ájtatos vagy éppen misztikus irodalmával, a bölcseleti útikönyvekkel és erkölcsi kalauzokkal, amiket már a tizenhatodik-tizenhetedik század magyar irodalma is jól ismert. A költőien apodiktikus fogalmazású gondolatok eredeti forrásvidéke pedig a régi keleti filozófiai rendszerekben, a középkor misztikus irányú irodalmában és a modern európai egzisztencializmusban található meg.

"Szállj le önmagad mélyére, mintegy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: változó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést." (Az alapréteg) Ebből az individualizmusellenes álláspontból indult el a könyv gondolatmenete. "Törd át gátjaid - a világ legyél te magad" (Tíz lépcső) - írta ugyancsak az első fejezetben. Az önmagába mint biztonságos fedezékbe húzódó izolált énnel, az individuális személyiség kultuszával szemben a nyitottságot és határtalanságot tűzte ki elérendő célul; úgy fogalmazva, hogy szavai szerint a nyitottság, határtalanság és változatlanság a "létezés" minőségei, míg a zártság, körülhatároltság és változás az "élet" jellemvonásai közé tartozik. A teljesség felé törekvő ember ekképpen nem az "élet", hanem a "létezés" törvényeit kell hogy megismerje.

A kötet kitörést hirdetett a művészet fejlődését is megakasztó individualista szemléletből, de kiutat nem a világhoz való közeledésben keresett, hanem a minden elköteleződéstől tartózkodó tiszta meditációban. Ennek jellemvonásai közé tartozott a tapasztalt jelenségek minőségi különbségeit eltörlő, mindent egyforma színben feltüntető érzelem nélküli szeretet eszméje. "A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés." (Az erkölcs, III) "Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán." (A jóságról) "Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előttelévőre." (Az érzelgés öl) Ez a gondolat beépült Weöres költészetének szemléletvilágába és a versekben megvalósuló értékszerkezet része lett. Eszményei között betöltött valódi értelmére és szerepére a Tűzkút szonettjeinek elemzésekor fogunk visszatérni, itt most csak korabeli aktualizáló hatására utalunk, arra a visszhangra, melyet a szövegösszefüggésnél tágabb társadalmi környezetben elsősorban ideologikus fogalmazásával keltett. Aligha kétségbe vonható negatív korabeli hatását Rónay György tette szóvá, felróva, hogy az "egykedvű, részvétlen kontemplációnak ez az állapota" szembefordítja a kötet szerzőjét kora törekvéseivel és általában "egy földön- és kultúrán kívüli társasutazásra biztat". (RÓNAY GYÖRGY, 1947, 495-496)

Az 1945-ben megjelent könyvben nyilvánvalóan mindenekelőtt a fasiszta háború emberrontó, országvesztő tragédiája sötétlett, de nemcsak hogy hiányzott belőle a jövőt előlegező remény, hanem a reménytelenséget és a történelmi jövő hiányát, a társadalmi távlattalanságot programmá is emelte. A keresett "teljes emberség állapotát" összekapcsolandónak tartotta avval, hogy a társadalom minden jobbító tervét gyanúval kezelje és elutasítsa. "Írmagját se tűrd magadban semmiféle társadalom-javító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb-utóbb elevent tipor." (A közösség-javításról) A könyv néhány keserű jóslatát az intézményesített forradalomról és a vezető emberek erőszakolt kultuszáról néhány évvel később beváltotta a történelem, de Weöres nem egy, a múltból és jelenből kiolvasható közvetlen jövő árnyai ellen emelt szót, hanem tapasztalatait általánosítva elvetette a társadalmi megoldás minden lehetőségét és formáját.

A kötet individualizmusellenes szemléletének alapgondolatát Az elmosódó határokról szóló fejtegetésben fogalmazta meg. "Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: »ez is én vagyok«; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: »ez is én vagyok«; ha egy bútort hosszában érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: »ez is én vagyok«." Az önnön határain túlterjeszkedő, tagolatlannak fölfogott mindenségbe belesimuló új, individualizmus fölötti személyiség eszméje nagyon régi gondolathoz kanyarodott vissza. Már az ind upanisádokban megjelent a misztikus panteizmusnak az a megfogalmazása, hogy a személyes én, a mindenség és a mindenséget átható isteni erő és akarat azonos egymással. Schopenhauer óta az európai filozófia gyakran emlegette az upanisádoknak azt a részletét, melyben Uddalaka Aruni a fiát alapigazságokra oktatja: "Ez az elmúlhatatlan, amiből ez az egész nagy világ van, ez a valóság, ez a lélek, ez vagy te, Svétakétu." Ezt a részletet idézte Hamvas Béla is az Anthologia humaná-ban, és az azonosság panteista törvénye, az "ez vagy te", a "tat vam aszi" tétel öltött formát Weöres könyvében. (SCHMIDT, 1923, 67-72; HAMVAS, 1947, 37-40)

(Kenyeres Zoltán: Tündérsíp. Weöres Sándorról.  https://mek.oszk.hu/08300/08337/08337.htm#13)