Mi is a ballada?

Aranyt régebben szokás volt vérbeli epikusként jellemezni, szembeállítva a lírikus Petőfivel. Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján másként fogalmaznánk: mindkét költő elsősorban lírikus volt, csak Aranyt hajlama a gondolatibb líra felé vonzotta. Az epikát is ennek jegyében lirizálta. A Toldi estéje mellett főként a balladák bizonyítják ezt.

A balladák alighanem a legjobban szerkesztett költemények Arany életművében. Végigkomponáltságuk egyedülállóvá teszi őket XIX. századi költészetünkben. (Maga Arany is a műgond, a mesterségbeli tudás fokmérőjének tartotta a balladát a Petőfi-epigonok zabolátlan líra-eszményének országlása idején.)
Arany János az 1850-es években írt balladáit egyrészt a meg nem valósult vagy töredékben maradt nagyepikai művek pótlékának tekintette (olykor darabjának is, mint amikor az 1855-ös Zács Klárát később betétdalnak illesztette a Toldi szerelme szövegébe). A Széptani jegyzetekben azt állapítja meg a balladáról, hogy "eposzi tartalom lírai alakban”, mivel a végzetszerűség uralja (ez benne az eposzi), ugyanakkor nem a cselekmény adja lényegét, hanem az előadásmód (ennyiben lírai). Különösen fontos Arany számára a lélektani hitelesség, 1861-ben egy recenziójában kifejti, hogy „Természete a balladának (s annál inkább, minél népiesb), hogy nem a tényeket, hanem a tények hatását az érzelem-világra, nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi ki, mennél erősebben. Magokból a tényekből s járulékaikból, mint idő, hely, környület, csupán annyit vesz föl, amennyi mulhatatlanul szükséges, csupán annyit a testből, mennyi a lélek feltüntetésére okvetetlenül megkivántatik.” (Költemények Szász Károlytól)

Greguss Ágost, aki 1865-ben nagysikerű értekezést írt a ballada műfajáról (A balladáról), később pedig könyvet szentelt Arany balladáinak (Arany János balladái, 1877) a balladát a három műnem határán álló „vegyes” műfajnak tekintette: „A balladában... a költészet mindhárom ága csodálatosan egyesül: a ballada epikai, mert elbeszél valamit; lírai, mert dal; drámai, mert cselekvényt ad elő s ennek részeseit lelki mozgalmok, szabad működésök gyors folyamatában állítja elénk s érzéseiket velök magokkal mondatja el. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a ballada rendszerint gyászos eseményről zeng... kellő rövidséggel így határozhatnók meg: tragédia dalban elbeszélve”.

Forrás:https://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/ajpalya4.htm

Szerb Antal így ír Aranyról a Magyar irodalomtörténetben:

Mert "barázda helyébe, szántván sorokat",úgy megművelte a nyelvet, mint a földművelő a földjét: nem a titáni fantázia vad alkotóerejével, mint előtte Vörösmarty és utána Ady, a másik két nyelvalkotó - hanem kiápolva belőle minden kalászt, mely magyar földben sarjadt, türelmesen. Arany János megvalósította mindazokat a költői lehetőségeket, amelyek a magyar nyelvben "a priori" adva voltak. Amelyek elsőül az Ómagyar Mária-siralomban szólalnak meg, első igazi művelőjüket Gyöngyösiben találják meg, azután Amadén, Faludin és Csokonain keresztül érkeznek Aranyhoz, hogy megváltsa őket, mint ahogy a szobrász megváltja a kőben szunnyadó szobrot. ... Arany János és a magyar nyelv valahogy ugyanazt jelentik.