François Villon
François Villon: Apró képek balladája
Tudom, mi tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs, merre termett,
tudom mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazda, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselenek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom, mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higyjek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, hogy a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Még az életrajza is úgy hat, mintha egy leleményes anekdotakitaláló mesélgette volna úgy félezer évvel ezelőtt, vagy egy képtelenségekkel szórakoztató amerikai filmrendező találta volna ki a közelmúltban. Viszonylag hiteles adataiból egy valószínűtlenségeket halmozó történelmi kalandregényt lehetne írni rablóbandákkal és lovagi dalnokversenyekkel, bordélyházi gyönyörűségekkel és akasztófán lógó holttestekkel, áhítatos imaszövegekkel és kocsmai trágárságokkal...
Vegyes versek, főleg Faludy-fordításban
Négysoros
Haláltánc ballada
Ballada a senki fiáról
Ballada a Parlamenthez
Villonról meg a Vastag Margot-ról szóló ballada
Ha szeretem a széplányt szolgamód,
nem kell azért parasztnak vélnetek.
Javai finom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek: borért ellépek csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt, s ha rendesen
fizetnek, mondok: "Jól ityeg bizony;
csak jöjjenek, ha dörgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon."
De megvannak aztán a nagy bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg;
szívem halálra gyűlöli. Fogod
mindjár kabátod, szoknyád, réklidet:
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd.
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy Jézusra nem,
ő nem teszi. Hát jól képen kapom,
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Majd megbékélünk; szellent rám nagyot,
- dagadtabb, mint a dongó - fölnevet,
combom csapkodja, Gogó-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda alszunk, lévén részegek.
S kelünk; korog a hasa; kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
AJÁNLÁS
Vihar, fagy, dér, - megvan a kenyerem!
Igy vesz az ember gubát az eben.
Lóg rajtam, pénzit megéri velem:
Lotyó, kurafi, passzolunk nagyon.
Ocsmányoké ez ocsmány szerelem,
Nincs emberségünk, hát ne is legyen,
E bordélyban, hol szállásunk vagyon.
(József Attila ford.)
