Az anekdota definíciója

Olvassa el fi gyelmesen az alábbi szövegrészleteket, majd a megadott szempontok szerint

alkosson saját definíciót (meghatározást) az anekdotáról, és készítsen vázlatot!

„Az anekdota több is, kevesebb is, mint irodalmi műfaj. Ugyanazért több, amiért kevesebb:

irodalom előtti, irodalom alatti forma. A mindennapokban is találkozhatunk vele, nem csupán szépirodalmi művekben. Ki nem hallott családjában újra meg újra felidézett mulatságos-csattanós történeteket? Ki ne találkozott volna még az iskolában olyan anekdotákkal, amelyek a szórakozott vagy éppen hírhedten szigorú tanárokról, no meg a nagyobb diákok rémtetteiről keringenek? Az igazán emlékezetes kirándulások, táborozások is jobbára megtermik a maguk fennmaradásra érdemes történeteit.”

„Az anekdota eredetileg és eredendően szóbeli műfaj. Létformájához, »életmódjához« tartozik, hogy többnyire közösségben, asztaltársaságban hangzik el. Minden kisebb-nagyobb közösségnek, falunak,városnak, nemzetnek megvannak a tájról tájra, nemzedékről nemzedékre továbbadott jellegzetes történetei. A mi történelmünk alakjai közül talán Mátyás király köré fonódott a legtöbb anekdota, de Deák Ferencről vagy Ferenc József császárról is sok jellemző történetecske maradt fenn.”

„Anekdota görög szó; azt jelenti: ’kiadatlanok’. A kiadatlanság nem azt jelenti, hogy e történeteket soha nem adták vagy adják ki, hanem csupán azt, hogy kihagyták őket, feledés szitált reájuk, mert nem eléggé hivatalosak, nem ütik meg valamely szakállas komolyság mértékét. Az anekdota tehát történelmi tréfa.”

(Esterházy Péter Kis Magyar Pornográfia című művéből)

„Anekdota (görög ’kiadatlan’): a konkrét hitelesség igényével fellépő, rövid, csattanós történet,

mely többnyire egyes történelmi személyek vagy események mulatságos jellemzését nyújtja. Rokon műfaja a konkrét hitelesség nélküli, elvont jellemtípusokat bemutató adoma. A szó eredetileg szóbeli közlés útján terjedő, tartalma miatt nem kiadható művet jelentett, Justinianus császár magánéletéről írt történetek címéül használták először.”

(Világirodalmi Lexikon) 

„Aligha véletlen, hogy az első olyan történetek, amelyeket anekdotának neveznek, egy császár (Justinianus) magánéletéről szóltak: az anekdota bizony közeli rokona a pletykának. Láthatjuk majd, hogy Mikszáth stílusát épp ez a pletykálkodó bensőségesség teszi olyan ellenállhatatlanná. A fenti definíció szerint az adoma abban különbözik az anekdotától, hogy noha szintén rövid, csattanós,többnyire mulatságos történet, mégsem egy valóságosan létezett személyről szól. Tehát például nem Albert Einsteinről, hanem egy szórakozott professzorról, nem egy konkrét színésznőről, hanem a hiú, butuska, elkényeztetett primadonnáról, tehát egy típusról. Amikor anekdotáról, anekdotikus prózahagyományról, anekdotikus epikáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget anekdota és adoma között, hiszen valójában ilyenkor többnyire adomázó elbeszélésekre gondolunk.”

„Vándorútjuk során az anekdoták színeződnek, átalakulnak, nemegyszer – a történetváz megőrzése mellett – még szereplőik is kicserélődnek. Az anekdotákat időről időre összegyűjtik, lejegyzik, és az is gyakran megtörténik, hogy a könyvből visszakerülnek a társas életbe, a szóbeliségbe, és ott ismét tovább formálódnak. Előfordul, hogy az anekdota folklorizálódik, vagyis belekerül a népköltészet vérkeringésébe, s az is igen gyakori jelenség, hogy szépirodalmi alkotás nyersanyagává, építőkövévé válik. Az előbbire jellegzetes példa az olasz humanista, Galeotto Marzio (1427–1497) Mátyás király tetteiről és bölcs mondásairól szóló könyve, amit Heltai Gáspár (1500?–1574) magyarított és bővített ki. Galeotto, illetve Heltai sok motívuma jelenik meg a Mátyásról szóló népmesékben, népmondákban. Az utóbbira, arra, hogy az anekdota irodalmi mű alkotóelemévé, alapformájává válik, sok példát találunk – többek között Jókainál, Mikszáth Kálmánnál, Krúdy Gyulánál, Móra Ferencnél, Móricz Zsigmondnál.”

(A nem jelölt részletek idézetek Arató László Kitérők című tankönyvéből.)