Arany közép

Horatius: Licinius Murenához
       II.10.

Jobban jársz, Liciniusom, ha nem törsz
folyton a nyílt tengerek ostromába
s gyors szelektől tartva nem óvakodsz a
    parti hegyekhez.

Akinek szivében arany közép tart
súlyegyent, azt nem nyomorítja rozzant
putri szennye, nem nyomorítja bántó
    udvari pompa.

Égverő fenyvek sudarát sürűbben
rázza förgeteg, recsegő robajjal
dől a nagy torony s a hegyek legormát
    sújtja a villám.

Jót remél a vészben, a jóban ismét
fordulattól tart az előrelátó
szív. Ahogy meghozza a tél haragját
    Juppiter, éppúgy

űzi is. Nem lesz, ami rossz ma, nem lesz
folyton az. Ha hallgat a Múzsa, olykor
lanttal ébreszti, s nyilait nem ontja
    mindig Apolló.      

 Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és
légy szilárd; viszont, okosan, magad vond
össze, hogyha kedvez a szél, tulontúl
    büszke vitorlád.

Berzsenyi Dániel: Osztályrészem

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
                    Izzada orcám.

Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
                    A heves ifjút!

Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
                    Tíburi forrás:

Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
                    Kérjek-e többet?

Vessen a végzet, valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
                    Nézek az égre!

Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderült virány lesz
                    Gyenge dalodra.

Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
                    Itt hüves ernyőd.

[1799 körül]

Petri György: Horatiusi

Én már elviselem menetrend nélkül is, csöndben az életet,

tyúkok és emsék között eszméletlen meghúzódnék.

Kerítést foltoznék, tört cserepet cserélnék

újra, s örülnék, ha a zsenge tök virágzik.

Ambícióm annyi se, mint a síri holtnak,

kit bizgatnak a kukacok és a haló

pora fölé nem-romló sírkövet álmodik.

Eleget éltem, s láttam. Kurta időm

a csikkes, összeköpködött váróteremben

eltöltöm a horpadt bőröndön

nyugtatva zúgó fejem, nyitott szemmel.

Újság, dohány, dühítőital nélkül is.

Zsebemben van még görbe cigaretta,

lesz ragacsos likőr elhányt üvegben.

Tüzet is ad egy kóbor. S magamra húzom

rossz álmaim a hatalomról, erőszakról.

Álmomban fényes szőrű rendőrkutya leszek.

Merő értelemmé omolva baj nem érhet.

Csak a megsavanyodott Tejút

üszkösíti fölsebzett szellemtalpam.

Míg az ember a styxi révbe jut.