Örkény István igazi hangjára, a jellegzetesen közép-európai groteszkre csak pályája kései szakaszában talál rá. Műveit elsősorban az erkölcsi meggyőződés különbözteti meg a reménytelenség tapasztalatával rendelkező, kortárs abszurdoktól. Drámaíróként is elismert alkotó, művei az utánzó, világszerű színpadi jelrendszertől való eltávolodásukkal jelzik a magyar színpadi nyelv megújulását. Prózájának legértékesebb darabjai a nyelvi-történetbeli lefokozottságot mutató Egyperces novellák.
Az Egyperces novellákat ciklusként először a Jeruzsálem hercegnője (1966) című prózakötet közli. Az egypercesek Örkény alkotásmódjának radikális megújulását: a dolgok, jelenségek lényegének jelzésszerű megragadását és a történet példázatszerű sűrítését jelzik.
A rövidtörténet és a groteszk-ironizáló, lefokozó (redukciós) elbeszéléstechnika előzményei Franz Kafkánál éppúgy megtalálhatók, mint a városi folklórban vagy a viccben. Jellemzőjük a példázatosság vagy épp a példázat paródiája. Az egypercesek rövidek és jelzésszerűen sűrítettek, ugyanakkor „kétszemélyesek”. Vagyis „az egyik oldalon a közlés minimuma áll az író részéről, másikon a képzelet maximuma az olvasó részéről. (…) a szokásosnál jobban igénybe veszi képzelőerejüket, cserébe azonban a passzív olvasás kényelmes öröme helyett a művészi alkotás izgalmát kínálja fel nekik.” A szövegek belső feszültségét ellentétes minőségek hozzák létre: a ráció és az irracionalizmus, az érzelmességre való hajlam és a kartéziánus (descartes-i) józanság, a lételméleti megközelítés rejtett pátosza és a témák banalitása, a nyelvhasználat hétköznapisága. Az ellentétes pólusok paradox együttállása hozza létre a jellegzetes örkényi világszemléletet és írásmódot, a groteszket. Az egypercesek jelentős része mutatja ugyan a novella (lefokozott) epikus jegyeit, más részük azonban a líra vagy a dráma törvényszerűségeinek engedelmeskedik, vagy épp keverednek bennük a műnemi elemek. Bár Örkény célja a magyar prózahagyomány anekdotikus elemeinek kiiktatása és a példázatszerűség érvényre juttatása, mégis szép számmal vannak az egypercesek közt olyanok, amelyek anekdotikus magra épülnek. A rövidtörténetek nyelvezete gyakran a köznapi beszéd határait súrolja, és van köztük olyan szöveg is, ami úgy került át a hivatalos stílus rétegéből az irodalmiságba, hogy a szövegeken semmit nem változtatott az író, amikor „műalkotásként” beemelte őket a kötetbe (Kivégzési szabályzat, Mi mindent kell tudni). Az 1968-as kiadásban Örkény hat ciklusba (Állapotok, Korképek, Arcképek, Visszájáról, Változatok, Példázatok) rendezte egyperceseit. Ezzel egyrészt megteremtette a későbbi, bővülő kiadások szerkezetét, másrészt tematikus csoportokba sorolta történeteit.

(Pethőné Nagy Csilla: A kisepika alakváltozatai. Szövegértés-szövegalkotás, 11-12. évf., Sulinet)