Aktuális
Házi feladat 23-ára
—————
Mert mindig elromlik
—————
Kortárs költők
—————
Film és irodalom
—————
Érvelő szöveg
—————
A honlapról
Kedves Látogató!
Ez itt egy tanulást segítő oldal, a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium diákjainak részvételével és mindenekelőtt számukra készült. Természetesen más idelátogatónak is kínáljuk az itt megtalálható tartalmakat: használja belőle ki-ki, amit tud.
Szövegek, össszefoglalók és interaktív feladatok gyűjteménye ez, amit a tanítás-tanulás folyamatában használunk. Teljességre nem törekszünk, ez nem enciklopédia. Az oldalakon gyakran találni diákok által írt szövegeket vagy akár képeket, posztereket, videókat: így az egyes témakörök anyagait tulajdonképpen közösen hozzuk létre, a diákok egymás tanulási folyamatának részeseivé, sőt szervezőivé válnak.
A honlap igen jelentős mértékben összeollózott információkat tartalmaz: ez következik abból a tényből, hogy a tanulnivalókat mások, máshol, máskor már ezerszer feldolgozták előttünk. Igyekszünk a felhasznált forrásokat minél pontosabban jelölni.
Bizonyos oldalak meglehetősen alaposan kidolgozottak, míg mások felszínesek. Ennek az az oka, hogy a net segítségével történő oktatást két éve folytatom, így az első (9.) osztály anyaga nem tükröz elegendő ilyen munkát, hiszen utólag töltöttem fel csak néhány használhatónak tűnő anyagot. A negyedik (12.) évfolyamnak megfelelő irodalomtörténeti korszak pedig még csak az idei évben fog - remélhetőleg jelentős mértékben - gazdagodni.
Ha bárki hibára bukkanna, nem működő oldalra vagy akár tárgyi tévedésre, elírásra, kérem, ne habozzon jelezni, hogy mielőbb korrigálhassam.
Kellemes böngészést, információgyűjtést: azaz lényegében jó tanulást kívánok mindenkinek.
Vác, 2011. augusztus 11. Gergelyi Katalin

